Kategória: Egyéb (page 1 of 2)

Szelektálás a gyakorlatban – ha kevés az időd

Úgy érzed, hogy nem tudsz rendet tartani az otthonodban, nem tudsz a tárgyaidnak úgy helyet találni, hogy jól érezd magad a környezetedben?

Messy Bedroom

Akkor érdemes megállnod egy kicsit és átgondolnod a jelenlegi helyzetedet.

Hogyan alakult ki ez az állapot?

Túl sokat dolgozol vagy olyan dolgokkal foglalkozol, amiket nagyon szívesen teszel, de így időd már nem marad arra, hogy az otthonoddal is törődj?

Folyamatosan változol és már nem minden tárgy ugyanolyan fontos, hasznos vagy szükséges számodra, mint korábban volt, ezért az újabb és újabb életedhez vásárolsz újabb és újabb holmikat, a régiekről pedig nem gondoskodsz, viszont nem is válsz meg tőlük, így ezek nálad maradnak.

A gond leginkább ott kezdődik, hogy ha nem megfelelően tárolod a nem használatos holmikat, akkor egy idő túl nemcsak sok lesz belőlük, hanem folyamatosan ingert küldenek feléd, ez pedig nagyon frusztráló lehet.

Tehát állj meg és gondold végig: Ki vagy most?
Ki vagy a jelenben és ki szeretnél lenni a jövőben?

 

sad

 

Azok a tárgyak, amelyek jelenleg a birtokodban vannak, szolgálják azt az embert, akivé válni szeretnél?

Attól függ, hogy mennyi időd van arra, hogy megszabadulj a már nem szükséges holmiktól, három egyszerű módszert javaslok:

  1. Minden nap menj végig a lakáson és gyűjts össze min. 30 db tárgyat, amelyik már nem kell. Ezt csináld egészen addig, amíg el nem fogynak a nem szükséges holmik a környezetedből. (ez kb. fél órát vesz igénybe naponta)
  2. Minden nap válassz ki egy szekrényt vagy polcot, fiókot és teljesen nézd át a tartalmát. Pakold ki teljesen, vagy pakold le és csak azokat tedd vissza, amelyiket biztosan meg szeretnéd tartani. (ez kb. 1-3 óra/nap, a holmik mennyiségétől függően)
  3. Válassz ki egy helyiséget (pl. hálószoba) és teljesen pakolj át belőle egy másik helyiségbe (bútorok maradjanak csak). Ha ezt választod, akkor ez egy remek alkalom, hogy át is rendezd egy kicsit azt a helyiséget, és nagyon alaposan kitakarítsd, majd csak azokat a holmikat pakold vissza, amelyik biztosan szükséges számodra a jelenben és a jövőben. (ez a legidőigényesebb, de a leglátványosabb is – egy napot mindenképpen érdemes rászánni/helyiség)
dobozok

Forrás:Pinterest

Ha olyan tárgy akad a kezedbe, amelyiket nem használsz és kellemetlen érzéseket vált ki belőled, ha megfogod (de nem is hivatalos irat – az teljesen más kategória), akkor inkább válj meg tőle. Próbálj inkább a “szeretem és használom, szolgál engem” tárgyakra koncentrálni.
Ha nem használod, de szereted az adott tárgyat, kellemes érzéseid vannak, ha ránézel, tartsd meg nyugodtan.

DE! Csak azért, mert valaminek nincs semmi baja, vagy drága volt, de amúgy nem is szereted és nem is fogod használni soha, ne tartogasd! Semmi értelme! Csak rabolja az idődet és szívja az energiádat.
Ha drágább dolog (ez mindenkinek mást jelent), akkor érdemes megpróbálnod eladni, de ha annyi pénzt kapnál csak érte, hogy nem érdemes foglalkozni vele, inkább ajándékozd el egy barátodnak, vagy vidd el az adományboltba. Minél előbb, annál jobb.

Az összegyűjtött holmikat gyűjtsd egy fix helyre (pl. egy kiürített szekrény, polc, szobasarok stb.), majd a lehető legrövidebb időn belül távolítsd el a lakásodból. A szemetet a szelektívbe, a még használható holmikat, amiket sajnálsz kidobni, vidd a legközelebbi adományboltba.

A szelektálás egy nagyon jó önismereti tevékenység. Rengeteg érzés jár át minden egyes tárgy kapcsán, amit a kezedbe veszel, így elég fárasztó is, viszont nagyon jól bele lehet jönni, ha már az elején sikerült a célt megfogalmaznod magadban. 🙂

Csak miután megtörtént a szelektálás, akkor érdemes a megmaradt holmiknak végleges helyet találni, rendszerezni.

Melyik szelektálási módszer a legszimpatikusabb, amivel szeretnéd elkezdeni a változást az életedben, hogy egy olyan harmonikus otthonban élj végre, ahova öröm hazamenni? 🙂

Szeretettel,

Edit

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

 

Rend és tisztaság: az örök divat

1883-ban, Franciaországban született egy lány, egy vándorkereskedő apa és egy varrónő anya gyermekeként. 12 évesen elveszítette édesanyját és mivel édesapja nem tudta nevelni 5 gyermekét, a lányt árvaházba küldte, ahol apácák nevelték fel. A kolostorban megtanult varrni, amely tudását sok évvel később bölcsen kamatoztatta.

Felnőtt varrónőként egyszerű ruhákat készített, mégis különlegesek és elegánsak voltak, mert megpróbálta másképp látni a dolgokat, mint amit maga körül megszokott és teljes szívéből szerette, amit csinált.

A gazdag, párizsi hölgyek rajongtak a munkáiért, ezért 1935-ben már 4000 alkalmazott dolgozott nála.

A fekete színt, melyet addig a gyásszal társítottak, újragondolta és egy egyszerű, de mégis tökéletes estélyi ruhát alkotott belőle, melyet olyan stílusossá tett, hogy a mai napig nők millióinak ruhatárában megtalálható. A hölgyet Coco Chanelnek hívták.

 

coco

 

Hogy miért írtam le mindezt?

Biztosan Te is érezted már, hogy rendet rakni, kitakarítani szükséges dolog, de nem igazán lelkesítő tevékenység, aminek a legkülönfélébb okai lehetnek:

  • Nincs rá időd.
  • Nincs rá energiád.
  • Úgysincs értelme, mert csak pár óráig, percig van látszata stb.

 

clean3

 

Viszont, ahogy Coco a fekete ruhával tette, úgy én is szeretném, hogy kicsit más szemszögből nézd ezt a nagyon hétköznapi és mégsem mindennapi tevékenységet.

Megfigyelted már, hogy amikor egy nő feszült, ideges, elkezd pakolni, takarítani, majd amikor végzett, lenyugszik és kisimul? Miért? Mert bár a takarítás és rendrakás nagyon is fizikai tevékenység, mégis miközben csináljuk, pozitív lelki folyamatok mennek végbe bennünk.

  • A tárgyak elpakolása segít, hogy a benned lévő dolgok is a helyükre kerüljenek.
  • Az üvegfelületek tisztítása segít abban, hogy jobban, tisztábban lásd a lehetőségeidet.
  • A portörlés, a seprés, a porszívózás elősegítik a gondolataid rendbetételét.
  • A vasalással az idegrendszered is kisimul és el tudod magadban is “simítani” a zavaró gondolatokat.
  • Az otthonod átrendezése motiválóan hat arra, hogy a lelkedben is átrendezd a dolgokat.
  • A lomtalanítás segít az elengedésben. Szelektálás közben megszabadulsz a régóta cipelt, rossz érzésektől, gondolatoktól is, ezáltal testileg és lelkileg is felszabadulsz, egészségesebbnek és energikusabban fogod érezni magad utána.

 

Vagyis a takarítás és rendrakás egyfajta antidepresszáns hatású terápia, amellyel nemcsak szebbé és egészségesebbé teszed a környezeted, hanem a belső egyensúlyt is segít helyreállítanod magadban. Persze nem a kapkodós műveletekre gondolok, hanem amikor el tudsz benne mélyülni (flow-élmény), amikor hagysz időt a tevékenységnek és odafigyelsz arra, amit csinálsz, valamint a belső érzéseidre is.

clean

 

A házimunka igényli a figyelmet, de nem köti le teljesen az elmét, ezért a tevékenység végzése közben tudsz figyelni a cselekvésre és a hozzá tartozó lelki vonatkozására is.

clean2

 

Persze a takarítást nemcsak a lelked, de a tested formálására is használhatod, mivel minden izmodra szükséged van hozzá. Egy órán át tartó takarítás 20%-kal csökkenti a stresszt és javítja a koncentrációs képességedet.

 

Coco azt tanácsolta:

“Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egyetlen kozmetikum sem fog hatni!” 

Mi tehát a legjobb módja annak, hogy életed minden területén jól érezd magad?

Teremts rendet és a tisztaságot kívül és belül is, hogy igazán kiegyensúlyozottnak érezd magad! 🙂

 

Szeretettel,

Edit

 

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

Gyűjtő vagy gyűjtögető vagy? – Vagy egyik sem?

Legutóbbi bejegyzésem arról szólt, hogy a rend legnagyobb ellensége a túl sok holmi.

A rend ellensége: a gyűjtögetés

De hogyan jut el az ember odáig, hogy túl sok holmija legyen?

gyűjt

Azokra az emberekre, akiknek az otthonában az átlagosnál sokkal több tárgy van, azt mondjuk, hogy “gyűjtögető”, a gyűjtögető pedig sokszor “gyűjtőnek” tartja magát, viszont a kettő nem ugyanaz.

Az ember természeténél fogva gyűjtögető típus. Ösztönös nála, hogy mindenből a legtöbbet szerezzen meg magának, megtartsa azokat a dolgokat, és ne osztozzon rajtuk másokkal, mert ez az életben maradásához szükséges. A természetes ember ilyen.

De attól, hogy ez ösztönszerűen jön, még nem biztos, hogy jó. Mivel a gondolkozás képességét is megkaptad, dönthetsz másképp is.

Ha egy kicsit visszatekintesz a múltba, láthatod, hogy időről-időre lettek a korábbinál “divatosabb” eszközök, mivel igyekeztek mindig valami egyedit alkotni a művészek, mesterek. Mivel a szép holmik megvásárlása a gazdagságot is tükrözte, gyűjtési hullámok jelentek meg: bélyegek, szalvéták, porcelánok, üvegtárgyak, ékszerek stb. Ezzel megjelentek a gyűjtők is.

gyűjt2

A gyűjtő tudatosan gyűjt olyan tárgyakat, amelyek hasonló kategóriába tartoznak. Igyekszik a legnagyobb darabszámot elérni gyűjteményében. Rendben tartja, foglalkozik vele, újra és újra rendezgeti, cseréli; minden darabjának különleges értéke van számára. A gyűjtemény tárolása szakszerű, precíz, gondosan védett. A gyűjtő pénzt fordít a gyűjteményére, mert vagy nagyon szereti az adott területet, vagy befektetésnek szánja. A tárgyakon kívül az érdeklődés, a társas élmények is erősítik a gyűjtést, amely idővel életformává válik, a hivatáson kívül ez lesz az egyén fő tevékenysége. Hobbi és szenvedély, mert sikeresnek érzi magát ebben a helyzetben.

Bár szervezettnek és profinak tűnik, sajnos a vágy csillapíthatatlan, mivel a hiányzó tárgyak kezdenek nagyobb figyelmet kapni és időt, pénzt sem sajnál annak beszerzésére. A kialakult gyűjtés rendszerint életfogytig tartó, habár az intenzitásban lehetnek hullámzások. Ritka, hogy valaki felhagy a gyűjtéssel, ezért a gyűjtemény gyakori hagyaték, amely azután általában értékén alul adható csak el.

rendetlenség2

A gyűjtögető a gyűjtővel ellenben már sokkal kevésbé tudatos. Szétszórtabb, céltalanul halmoz fel dolgokat, nem rendszerezi és sokszor nem is gondoskodik a megszerzett holmikról. Minél több holmit halmoz fel, annál jobban szűkülnek a társas kapcsolatai. Ez is életformává válik, ha nem lép ki ebből a negatív spirálból. Nála is igaz, hogy minél több holmit halmoz fel, annál többre vágyik és nehezen vagy egyáltalán nem engedi el magától őket.

Bár az egyik típusú ember élete kedvezőbbnek tűnik, mint a másiké és mindkettőnél vannak fokozatok, mégis fontos tudnod, hogy bármi, ami sokkal több időt, energiát, pénzt vesz el az életedből, mint szükséges, annál biztosabb, hogy egy idő után uralkodni fog rajtad és elveszíted az egyensúlyt.

tudatos

Nem baj, ha kedvelsz valamit, különlegesnek tartod és szeretnél a tulajdonosa lenni, de amikor már fejben is sokkal többet foglalkozol vele, mint amit az a dolog megérdemel, könnyen válik függőséggé, amit már nem tudsz irányítani. Ha olyan dolgokat is elkezdesz felhalmozni, amik egyáltalán nem szükségesek, vagy egyébként szükséges eszközök, de a kelleténél jóval több van belőlük, szintén csak elvesznek Tőled – időt, helyet, energiát.

Sokszor nem tudatos a legtöbb emberben, de minél több tárgy veszi körül, annál több inger éri, ami frusztrációt okoz. Van, aki érzékenyebb rá, van aki nem annyira, de mindenkire hat, akár akarja, akár nem. Amikor a birtokodba kerül valami, egy érzelem is társul hozzá, így nemcsak színben, formában hatnak az érzékeidre, de még a lelkedre is, ami ha nagyon változatos (rossz emlékek, jó emlékek, öröm, szomorúság stb.), nagyon kimerítő is tud lenni.

Nem kell természetes emberként élned. Minden nap meghozhatod a döntést, hogy egy kiegyensúlyozott, harmonikus környezetben élsz, amely által a lelked is felszabadul, mert nem függsz a tárgyaktól. A tárgyak eszközök. Nem kell mindent birtokolnod ahhoz, hogy kényelmes életet élj, Sőt!

Ha szeretsz is gyűjteni, gyűjtögetni, szabj időt és teret a holmiknak és következetesen tartsd be ezeket. Csak a kijelölt helyen tárold ezeket a tárgyakat, ahol másokat nem zavarnak, áttekinthetőek és naponta is csak meghatározott ideig foglalkozz velük, hogy maradjon időd és energiád az igazán fontos dolgokra.

love3

Egy közel kétezer éves bölcs tanáccsal köszönök el Tőled:

“Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.”   (Máté 6:19-21)

Szeretettel,

Edit

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

Forrás: Buda Béla – A gyűjtés lélektana

A rend ellensége: a gyűjtögetés

Már régóta tervezem, hogy írok a gyűjtögetésről, mert tapasztalatom szerint, ahol nem sikerül kialakítani a rendet, annak elsősorban a túl sok holmi az oka.

 

Messy Bedroom

 

Szerinted miért kerül túl sok tárgy az otthonodba?

Ennek leginkább az az oka, hogy egyszerűen nem tudatosan engeded be az életteredbe a holmikat.

Vannak tárgyak, amelyek azért kerülne be a lakásodba, mert ingyen kapod őket. Kaptad ajándékba, megörökölted valakitől és akár szükséged van rá, akár nem, valamiért mégis maradnak.

A másik ok a vásárlás. Amikor vásárolsz valamit, többnyire valamilyen megoldás reményében teszed ezt, mert úgy érzed, hogy szükséged van rá. A probléma viszont akkor kezdődik, amikor már nem csak azért vásárolsz, mert a szükségleteidet elégíted ki, hanem egyszerűen csak megtetszik, vagy éppen leértékelték és most megéri megvenni, vagy majd odaadod valakinek, valamikor. A lényeg, hogy nem tudod otthagyni.

És akkor szépen jönnek és jönnek a holmik, de nem egyenesen arányosan távoznak a már a megunt, nem használt darabok, így egyre jobban kialakul a káosz, amely frusztrációt okoz számodra.

 

tudatos5

 

Egy nagyon fontos dolgot meg kell tanulnod a tárgyakkal kapcsolatban. A holmik, amelyekre nap, mint nap szükséged van, csak eszközök. Eszközök az életben maradáshoz, a feladataid elvégzéséhez, a céljaid megvalósításához, de ezek NEM CÉLOK, nem ezek fognak boldogságot hozni az életedbe. Örömet okozhatnak, ha éppen szükséged van rájuk, és elégedettséget, ha már egy ideje vágysz rájuk és sikerült megszerezned, de boldogságot nem. Tudom, ez teljesen ellentétes mindazzal, amivel találkozol a reklámokban, ugyanis a marketingstratégia arra épül, hogy életérzéseket adjanak el, olyan személyiségjegyekkel ruházzák fel az eladni kívánt termékeket, amelyekre legbelül vágyunk és azt üzenik, hogy boldogságot adnak, ha használod ezeket.

Az a baj a tárgyakkal, hogy nagyon gyorsan elmúlik az öröm, amit okoznak (főleg, ha túlmutatnak a szükségleteken), mert egyszerűen megszokjuk, hogy vannak és mi emberek mindig jobbra és jobbra vágyunk, majd miután megszereztünk valamit, már az újabb szükségletkielégítésünkön törjük a fejünket. (Holott igaziból nincs is szükséglet, csak úgy állítják be, hogy nekünk szükségünk van rá és lám, itt a megoldás, enélkül nem élet az élet.)

Szóval ezért vásárolunk egyre többet és többet.

 

A gyűjtögetés drága!

Hogy miért?

Mert amikor kapsz valamit, vagy vásárolsz valamit, (az utóbbinál nem elég, hogy kevesebb lett a pénzed), már a felelősség is a Tiéd.

Korábban a sok tárgy felhalmozása a gazdagságot mutatta, viszont minél több holmit halmozol fel, annál kevésbé tudod átlátni, követni, hogy mid van, nem tudsz rendesen kitakarítani, karban tartani és megfelelően tárolni a holmijaid, így azok tönkremennek és a végén az életminőséged rosszabb, mint amire vágytál volna.

Nem találod meg azokat a dolgokat, amire szükséged van, ezért újabbakat vásárolsz, mert nincs időd megkeresni. Ha pedig nekiállsz keresgélni, feszült és ingerült leszel, mert sok időd megy el arra, hogy rálelj a holmikra, miközben egyre jobban tudatosodik benned, hogy rendet kellene már rakni, de mikor?

Ha nem tudsz rendesen takarítani, az akár odáig is fajulhat, hogy élősködőkkel kell osztoznod a lakásodon, vagy itt-ott bepenészednek a falak, mert nem tudnak szellőzni, nem érzed jól magad otthon, feszült vagy és orvosról orvosra jársz a megoldásért, pedig csak a rend hiányzik ott, ahol a feltöltődésnek kellene, hogy helye legyen.

Ha szeretnéd eladni az otthonod, minél több holmid van, annál kisebbnek tűnik a tér, annál nehezebb rendben tartanod, annál nehezebb vevőt találnod és emiatt rengeteg pénzt bukhatsz, plussz költöztetheted a holmikat, amelyek bedobozolása és elszállítása újabb idő, pénz és energia.

Ugye érted, milyen felesleges sok holmit felhalmozni?

organising

 

Mindenképp érdemes kevesebb holmit tartanod otthon, olyanokat, amelyek szolgálnak Téged és a családod, amelyek nem veszik el az időd és energiád az igazán fontos dolgoktól.

Szelektálás előtt mindig azt javaslom, hogy nézz előre, ki szeretnél lenni 5 vagy 10 év múlva (vagy még később 😀 ) és úgy válogasd át a tárgyakat az otthonodban, hogy az adott holmi szolgál-e Téged, hogy olyan emberré válhass? Olyan eszköz-e az életedben, amely segít megvalósítani a célodat? Ha már nem ad, hanem elvesz, akkor engedd el, ne tartogasd tovább! Ha rendet szeretnél magad körül, meg kell tanulnod továbbadni a már nem szükséges holmikat.

Biztos vagyok abban, ha megszabadulsz a felesleges tárgyaktól, amelyek már nem szolgálnak Téged és a családod, sokkal több időd, energiád és helyed marad az igazán fontos dolgoknak az életedben.

Szeretettel,

Edit

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

Új szokások egy harmonikusabb életért

Te is vágysz arra, hogy rendezettebb legyen az életed? Vágysz arra, hogy legyen elegendő időd a családtagjaidra? Vágysz arra, hogy harmonikusabb legyen a környezeted? Vágysz arra, hogy akkor és azt csináld, amit szeretnél, mert van rá időd és energiád?

 

idézet2

 

Szerinted miért nincs az életedben és az otthonodban harmónia?

Íme néhány lehetséges válasz, amit eddig másoktól hallottam:

  • “Nincs elég időm.”
  • “Túl sokmindent kell csinálnom.”
  • “Tudom, hogy nem úgy élek, ahogy kellene, de nem tudok ezen változtatni.”
  • “Sokszor megpróbáltam már, de egy idő után feladtam.”
  • “Nincs kedvem megcsinálni, mert úgysem sikerül.”
  • “Nem tanították meg nekem, soha nem volt előttem jó példa, így nem is tudok hozzákezdeni.”
  • “Hiába csinálom meg, a családtagjaim úgysem értékelik, semmi értelme.”

Ugye Te is tudnád még folytatni a sort?

idézet9

Rossz szokások, amelyek kialakították ezeket a gondolatokat:

  1. Meg sem próbálod a kezedbe venni a dolgokat – Hibáztatod a körülményeidet, a családodat, a párodat, a gyermekeidet, a kormányt, bárkit, csak valaki mást. Áldozatnak érzed magad. Nem vállalsz felelősséget az életedért és a körülményeidért.
  2. Cél nélkül csinálod – Konkrét célok, tervek és stratégia nélkül csinálod. Nem látod vagy nem akarod látni a következményeket (amik aztán úgyis bekövetkeznek, de nem fognak tetszeni, ebben biztos vagyok).
  3. Az igazán fontos dolgokkal nem foglalkozol – Ha valami igazán fontos számodra, nem valósítod meg. Az időrabló dolgokra megy el az energiád, miközben a vágyak csak vágyak maradnak.
  4. Mindig mások véleményével foglalkozol – Mindig úgy hozod meg a döntéseidet, hogy a másik ember (akinek egyébként semmi köze az életedhez) véleménye számít. Próbálsz mindenkinek megfelelni, ahelyett, hogy a saját megérzéseidre hallgatnál.
  5. Hiányoznak az őszinte beszélgetések és az értő figyelem – Nem beszélsz az érzéseidről és a gondolataidról őszintén azokkal, akik valóban szeretnek Téged. És ezért valószínűleg ők sem osztják meg az érzéseiket Veled, mert úgysem hallgatod meg őket. Mert nincs időd.
  6. Egyedül akarsz csinálni mindent – Úgy érzed, senkivel nem tudod megbeszélni a nehézségeidet, ezért inkább mindent magadra veszel. Nem-et sem tudsz mondani, a végén pedig mártírt csinálsz magadból és elfelejted élvezni az életet.
  7. Elfelejted az ÉN-időt – persze nem a buta időrabló dolgokra gondolok, hanem arra, hogy nem marad időd önmagadra. Lestrapálod magad, nem kérsz segítséget, és mivel a lényegtelen dolgok előzik meg a lényegeset, nem marad időd feltöltődni. Nem törődsz a testi-lelki egészségeddel, nem fejleszted a tehetségeidet, nem valósítod meg az álmaidat.

Ha csak néhány dolog is igaz a fentiekből, ezek a berögzült “szokások” hozzásegítenek, hogy boldogtalan légy, hogy ne örülj az életnek és segítesz ezzel a családod életét is bonyolultabbá tenni, ezzel pedig bekerültök egy negatív spirálba, amiből nehéz kimászni.

spirál2

 

A szokásaid, a gondolkozásmódod, a hozzáállásod építhetik vagy rombolhatják az életed. Amit rendszeresen végzel (akár cselekedetekkel, akár gondolatban), visszahatnak Rád és befolyásolják a jövődet, hogy milyen lesz az életed, a környezeted.

A jó hír az, hogy mivel van szabad akaratod, bármikor (akár ebben a pillanatban is) dönthetsz úgy, hogy változtatsz a gondolataidon, a szokásaidon. Nem biztos, hogy egyik napról a másikra fog sikerülni, de nem baj, kezdd el! Változtass!

tudatos2

 

Milyen jó szokásokon kezdj el dolgozni még ma:

  1. Vedd kezedbe az irányítást! Légy proaktív! – Tegyél meg mindig, mindent, amit csak tudsz, hogy elérd a céljaidat!
  2. Legyenek céljaid! – Legyenek konkrét céljaid, terveid és stratégiád, amik segíteni fognak elérni azokat a dolgokat, amiket szeretnél.
  3. Foglalkozz az igazán fontos dolgokkal – mik azok az igazán fontos dolgok? Amik nem megfizethetőek, de boldoggá tesznek. Például minőségi idő azokkal, akiket szeretsz vagy segíteni olyanoknak, akik rászorulnak. Sok örömet adnak és feltöltenek.
  4. Ne mások véleménye számítson – Ha őszintén, elcsendesedve tűzted ki a céljaidat (és nem az a célod, hogy a szomszéd irigy legyen Rád), hogy boldogabb és harmonikusabb legyen az életed, hogy megvalósítsd azt az egyedi küldetést, ami miatt a földre jöttél, azt valószínűleg csak Te fogod érteni és meg is fogod kapni hozzá az erőt és az eszközöket, hogy megvalósítsd.
  5. Minden nap beszélgess valakivel őszintén! – Keress valakit, akinek nyugodtan beszélhetsz az érzéseidről és a gondolataidról őszintén, és Te is hallgasd meg őket nyitott szívvel és füllel, ítélkezés nélkül. Csodálatos lesz, amit kapsz ezektől az élményektől.
  6. Keress partnert a céljaid megvalósításához! – Nem ciki segítséget kérni. Fogj össze olyanokkal, akiknek hasonló céljaik vannak, mint Neked. Így motiválni, segíteni fogjátok egymást és rengeteget fogsz tanulni.
  7. Legyen ÉN-időd! – Legyen időd a testi-lelki egészségedre minden nap! Ha Te nem vigyázol magadra, ki fogja helyetted megtenni?

 

satisfied2

 

Ha sikerül kialakítanod ezeket a jó szokásokat az életedben, akkor

  • valóban Te fogod irányítani az életed,
  • jobb lesz a kapcsolatod a körülötted élőkkel,
  • jobb döntéseket fogsz hozni,
  • hatékonyabb leszel mindenben, amibe belefogsz,
  • testileg és lelkileg feltöltődsz,
  • elégedett, türelmes és magabiztos leszel,
  • a szükségtelen dolgokat könnyebben ki fogod iktatni az életedből,
  • harmonikusabb és teljesebb lesz az életed – fizikailag és lelkileg is.

 

Kell ennél több? 🙂 Változtass!

 

Szeretettel,

Edit

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

5+1 tipp impulzív vásárlás ellen!

impulzív vásárlás (impulse purchase)
Olyan előre nem tervezett, gyors vásárlási döntés, amikor valaki tapasztalatok és előzetes mérlegelés nélkül, a vásárlás helyszínén befogadott ingerek hatására dönt egy bizonyos termék megvásárlásáról.                                                                             

(Forrás: www.mimi.hu)

A legutóbbi bejegyzéseimben a tudatos vásárlásról írtam, vagyis arról, hogy milyen szempontokat érdemes mérlegelned, amikor döntést hozol a vásárlásaid során.

Tudatos vásárlás – 1. rész

Tudatos vásárlás – 2. rész

Ha gyakran vagy impulzív vásárló, vagyis könnyen elcsábulsz az üzletekben, és hajlamos vagy megvenni olyan dolgokat is, amikre egyáltalán nincs szükséged és igaziból teljesen feleslegesek, a következő egyszerű trükkökkel előzheted meg a felesleges pénzköltést:

  1. Írj bevásárlólistát indulás előtt, ez segít, hogy csak a legszükségesebbre koncentrálj;

tudatos12

2. Pont annyi készpénzzel menj vásárolni, amennyire szükséged lesz, vagy állíts be napi limitet a bankkártyádon;

tudatos14

3. Vásárlás előtt egyél, hogy ne csábulj el;

tudatos13

4. Láss át a bolti trükkökön – ha tisztában vagy azzal, hogyan működnek, könnyebb lesz ellenállnod nekik;

tudatos15

5. Nagy bevásárlóközpontok helyett, a helyi piacokon vásárolj, őstermelőktől, tartósabb használati cikkeknél, amiben csak lehetséges, keresd a kézműves termékeket – kevesebb reklámhatás ér és egészségesebb, egyedibb termékeket kapsz;

tudatos16

6.    10 másodperces szabály: ha meglátsz egy terméket, aminek nem tudsz ellenállni, 10 másodpercen belül 3 érvet sorolj fel, hogy miért van rá szükséged. Ha nem tudsz, ne vidd haza!

tudatos17

Neked van még bevált recepted, hogyan előzhető meg a felesleges vásárlás?

Ne feledd, amikor megvásárolsz valamit, Te leszel érte a felelős. Neked kell utána gondoskodnod arról, hogy használd és megfelelően tárold. Minél több felesleges holmit halmozol fel, amit nem is használsz, annál nyomasztóbb érzés lesz a sok felesleges kacat. Előzd ezt meg azzal, hogy tudatosan vásárolsz és nem dőlsz be a marketingtrükköknek, így több pénzed marad valódi élmények szerzésére és jótékonykodásra.

Szeretettel,

Edit

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

Tudatos vásárlás – 2. rész

Az előző bejegyzésemben írtam már a tudatos vásárlásról, melyben azt javasoltam, a következő szempontokat mindenképpen vedd figyelembe a választásaid során:

  • Legyen rá szükséged;
  • Legyen egészséges számodra;
  • Tudj azonosulni a gyártóval és az előállítás körülményeivel;
  • Amennyire csak lehetséges, ne termelj vele szemetet;
  • Vegyél hazait!

 

Ha a kiválasztott termék meg is felel a fenti feltételeknek, attól még nem kell feltétlenül megvásárolnod. 

shopping

 

Kb. 10 évvel ezelőtt találtam egy nagyon érdekes szempontot, ami segíthet Neked is a felesleges költekezést megelőzni.

A megvásárolt holmikat felírtam egy papírra, mellé írtam az összeget és azt, hogy valóban Szükségem volt-e az adott holmira, vagy csak úgy Akartam. – SZ, A. (Az utóbbi főleg ruhaneműből és nasiból állt. 😀 Tipikus női döntés. )

Amikor összeadtam az A és a SZ betűs tételeket, nagyon meglepődtem, hogy bizony többe kerültek az Akarom holmik.

shopping3

 

 

Akkor tanultam meg igazán, hogy a felesleges felhalmozás és költekezés egyik oka, hogy nem sikerül az “akarom” és “szükséges” dolgokat elkülönítenem.

Mi tartozik az Akarom dolgok közé? Az a holmi, ami nélkül lehet élni és legtöbbször van is otthon belőle; sokszor helyettesíthető mással; csak vágysz rá, könnyen elcsábít. Egyszerűen csak azért veszed meg, mert tetszik, de igaziból, ha nem lenne a birtokodban sem történne semmi. 🙂

A Szükséges dolgok: Azok a holmik, amikre valóban szükséged van, amiket többnyire nem tudsz mással helyettesíteni és rendszeresen használsz.

 

Persze van úgy, hogy meggyőzöm magam, hogy igen, az valóban szükséges, ilyenkor segít a következő kérdéssorozat:

TUDATOSSAG

 

Gyakorlati tipp:

Írj Te is egy listát a mostanában vásárolt dolgokról, írd melléjük az árakat és az A vagy SZ betűket.

Mennyit spórolhattál volna, ha valóban csak a szükséges dolgokat vásárolod meg? És mennyivel több helyed maradt volna a polcon, vagy mutatna kevesebbet a mérleg?

Ne feledd, a sok felgyülemlett holmi a nem tudatos vásárlás eredménye. Egy ideig a szükséges dolgokat vásárolod, de bizonyos mennyiség után már az “akarom” dolgok jönnek, ezeket pedig azok követik, amik már nem a szükségleteidet elégítik ki, nem megoldást adnak a problémáidra, hanem ők maguk okozzák a problémát, mert elveszik a helyet az otthonodból, a figyelmed az igazán fontos dolgokról, az energiát a életedből.

Előzd meg ezt azzal, hogy ha vásárolnod kell, valóban a szükséges dolgokra koncentrálsz, melyeket biztosan fogsz szeretni és használni. 🙂

 

Meg tudod csinálni! 🙂

 

Szeretettel,

Edit

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

 

Tudatosság

A tudatosság a wikiszótár szerint a cselekedet szándékos volta. Amikor egy tetted mögött biztosan ott van az önálló döntésed, és a megvalósításra irányuló szándékod.

 

idézet3

 

A tudatosság számomra azt is jelenti, hogy igyekszem minél jobban megismerni saját magamat,  a környezetemet, a világban létező összefüggéseket és igyekszem a dolgokat a legjobbá tenni anélkül, hogy magamnak vagy másoknak ártanék vele.

A tudatosság a hibák felismerését és a megoldásért tett lépéseket is jelenti. Törekvést, odafigyelést jelent a személyes fejlődésre, a boldogságra, a szeretetteljes emberi kapcsolatokra egy állandóan változó világban.

 

Milyen a tudatos ember?

  • Aki tudatos, az tudást szerez, működő igazságot keres, sosem gondolja, hogy már mindent tud;  mindig tanítható marad.
  • A tudatos ember felelősséget vállal a saját tetteiért, a boldogságáért, mert pontosan tudja, hogy ő irányítja az életét.

 

tudatos2

 

Egy végtelen világban élünk, ami a fizikai, az időbeli és a lelki dolgokat is magában foglalja. Bár a fizikai tested megszab bizonyos határokat, a szellemed és a lelked lehetőségei határtalanok, és ahhoz, hogy fejlődj, sokat segít, ha szándékosan, folyamatosan tágítod a tudatod, hogy képes legyél kilépni a szokásaid fogságából, illetve azokból a dolgokból, berögződésekből, amelyek gátolják a fejlődésed.

 

idézet9

 

A tudatosság első lépései:

  • Elkezdem megismerni a világban fellelhető rendet és egységet, az összefüggéseket.
  • Nyitott vagyok a tanulásra és nem ítélkezem rögtön a dolgok állásáról.
  • Nem osztom fel a dolgokat jónak vagy rossznak, mivel ezek csak az én meglátásomban léteznek, ezért több szempontból is átértékelem a dolgokat és megpróbálok több tudásra szert tenni, hogy megértsem az okokat és felfedezzem a lehetőségeket. Igazán tudatos csak tudással lehetek, tehát ezért fontos, hogy minél több ismeretet szerezzek.

 

tanulás

 

Megnehezíted az életed és gátolod a saját fejlődésed, ha öntudatlanul élsz. Ha nem vagy tisztában saját magaddal, a képességeiddel, a tehetségeiddel, a környezeted működésével, a saját céljaiddal. Ha a külső impulzusok határozzák meg a mindennapjaidat és csak sodródsz az eseményekkel. Változtass!

 

tudatos

 

Miben fog változni az életed, ha tudatosabban élsz? 

  • Tudatos emberként nem fogsz ítélkezni, elfogadó leszel, ítéletmentes és nyitott.
  • Tudatában leszel azzal, hogy sokmindent nem tudsz, de hajlandó leszel tanulni.
  • Lehetőségeket fogsz találni az életben, ezért nem fogsz ingerülten reagálni az eseményekre, mert tudod, hogy képes vagy irányítani a dolgokat.
  • Lesznek  céljaid a jövődre vonatkozóan, amit izgalommal vársz és tenni is fogsz érte.
  • Képes leszel felülvizsgálni az érzéseid, gondolataid.
  • Szeretetteljes leszel és hálás, bármilyenek is a körülményeid, de keresni fogod a lehetőségeket, hogy boldogabb, egészségesebb legyen a saját és a szeretteid élete. 
  • Képes leszel felfedezni a lehetőségeket a magad számára, amelyekre szükséged van, hogy azzá válj, akivé válni szeretnél és olyanná változtasd a környezeted, amilyennek elképzelted. 

 

idézet2

 

Hogyan tudod fejleszteni a tudatosságod?

  • Először is a hagyj fel a szükségtelen dolgokkal és legyél nyitott az új információkra, új lehetőségekre. – Az időrablóknak nincs helyük az életedben.
  • Ne ítélkezz! – Mindennek oka van, inkább ezeket keresd meg.
  • Kérdezz! – Jönni fognak a válaszok is.
  • Legyél hálás! – Még a legnehezebb helyezetekben is van miért örülnöd.
  • Tűzz ki újabb célokat a boldogságodért és tegyél is értük. – Más nem fogja megtenni helyetted.

 

Akár a lelki, akár a fizikai életedben van szükséged előrelépésre, vizsgáld meg a körülményeidet a fent leírtakat figyelembe véve. Ha elégedetlen vagy a jelenlegi helyzeteddel, Te vagy elsősorban az, aki tudsz tenni a változásért. Meg tudod csinálni! 🙂

 

Szeretettel,

Edit

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

A boldogság egyik alapja – Az elégedettség (2. rész)

Nemrég írtam arról, hogy milyen pozitív hatásai vannak, ha elégedett vagy.

A boldogság egyik alapja – az elégedettség (1. rész)

Ha elvégezted a “házi feladatot”, vagy legalább egy kicsit átgondoltad azt, hogy mennyi mindened van, amiért hálás lehetsz, valószínűleg észrevetted, hogy milyen bőségben is élsz valójában.

Tudom, hogy maradt a listádon még pár dolog, amit szeretnél a magadénak tudni, ezért fontosnak tartom, hogy még egy dolgot tisztázzunk az elégedettséggel kapcsolatban.

Az elégedettség nem azt jelenti, hogy elégedj meg azzal, amid van, törődj bele a helyzetedbe és ne legyenek további céljaid. Nem azt jelenti, hogy fojtsd el a vágyaidat, ne legyenek a jövődre vonatkozó törekvések az életedben, vagy add fel a reményt, hogy ennél már nem lesz jobb a helyzeted.

Éppen ellenkezőleg!

Az elégedettség azt jelenti, hogy élvezem a jelenlegi életem, de várom az eljövendő dolgokat, amikért természetesen megteszem a magam részét – anélkül, hogy kiégnék. Az elégedettség vigyáz arra, hogy a kívánságaim nehogy ámokfutásba csapjanak át. Segít abban, hogy irányítás alatt tartsa az életem, nehogy fékevesztett sóvárgás uralja a napjaim, hogy ne legyek a rabszolgája a “nincs”-nek, hanem élvezzem a “van”-t.

satisfied

Azzal, ha az elégedettséget választod, nem dobod ki az álmaidat, egyszerűen csak megmutatod nekik, hogy hol van a helyük, hogy ne rángassanak ide-oda. Többet nem hagyod, hogy a kívánságaid irányítsanak, nem hagyod, hogy a már megvalósított céljaidat a szőnyeg alá söpörd.

Ha eltökéled, hogy elégedett leszel, lehetőséged nyílik, hogy örömmel, felszabadultan tekints a holnapra, nem pedig bosszankodva, kapkodva és már idejekorán belefáradva vánszorogj előre.

Az az érdekes, ha elégedett maradsz, egyszerre élvezed a jelent és azt, amit már megvalósítottál a terveidből, valamint dédelgetheted az álmaidat, melyek segítik a fejlődésed.

Egyedülállóként tudod élvezni a függetlenséged, miközben izgatottan készülsz megtalálni jövendőbeli társad.

Örülsz a társaddal kettesben töltött időszaknak, miközben készülsz a szülővé válásra.

Hálás vagy az otthonodért, miközben dolgozol azon, hogy egy számodra még ideálisabb helyre költözz.

Örülsz minden tárgyadnak, amiért megdolgoztál, miközben már tervezed egyik-másik lecserélését.

Az egyensúly a lényeg. Őszinte hála azért, amit a ma ad és egy fegyelmezett, örömteli várakozás, amit a holnap tartogat számodra. Az elégedettségtől világos lesz az elméd, békés, nyugodt és zavartalan, ezért nem fog ki rajtad az elégedetlenség zabolátlan manipulációja, a nyugtalanság és az átgondolatlan döntések helytelensége. Amikor elégedett vagy, nem kell aggódnod a csekélynek tűnő személyes forrásaid miatt. Ha arra kérnek, hogy adj az idődből, a szeretetedből, önmagadból, biztosan fogod tudni, hogy elegendő az, amid van és örömmel várod mindazt a jót, amit majd ezek miatt a döntések miatt visszakapsz az élettől.

Ha úgy érzed, hogy még mindig van mit tanulnod, tapasztalnod az elégedettség terén, hoztam Neked egy kis feladatot. Minden nap, amikor felkelsz, sorolj fel legalább 5 olyan dolgot az életedben, amiért köszönetet mondhatsz (most egy kicsit súgok: a társad, a gyermeke(i)d, az otthonod, a munkád stb.), minél konkrétabban megfogalmazva, hogy ezekkel a dolgokkal kapcsolatban miért érzel elégedettséget. Lehetőség szerint ne mindig ugyanazokra gondolj, próbálj új dolgokat találni az életedben, amikért hálás lehetsz. Miután felsoroltál 5 dolgot, amivel elégedett vagy, csak ezután kezdd el megfogalmazni, hogy mi az, amit még szeretnél, amiről úgy érzed, hogy hiányzik az életedből. Ha így indítod a napod, sokkal szebbnek fogod látni a világot, ezt megígérem Neked. 🙂

thankyou

Szeretettel,

Edit 🙂

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

A boldogság egyik alapja – az elégedettség (1. rész)

Manapság a világban úgy tűnik, mintha állandó elégedetlenséget próbálnának gerjeszteni bennünk. Azt sugallják a reklámok, hogy mindig van valami más, valami jobb, valami több és szebb, amire még szükségünk van a boldogsághoz és lehetnénk sikeresebbek, ügyesebbek, okosabbbak és persze szebbek, trendibbek és menőbbek, mint amik vagyunk, mert így nem lehet igazán élvezni az életet. Kérés nélkül jönnek az ajánlatok, a tuti megoldások és javaslatok, biztatnak, hogy amink van, az már elavult. Szabadulj meg a régitől! Kell az új, mert az jobb, a régi unalmas és nem jó már semmire.

Mielőtt észbe kapsz, valahogy elérik, hogy ne örülj annak, amid már van, annak, aki vagy.

  • Ha még nem vagy házas, akkor mikor házasodsz meg?
  • Ha már házas vagy, de még nincs gyermeketek, akkor mikor lesz?
  • Ha végre összespóroltál egy kisebb lakásra, akkor mikor veszel nagyobbat?
  • Megjelent egy még okosabb telefon a piacon, Neked még mindig a régi típus van?

Ha folyamatosan csak azokra a dolgokra koncentrálsz, hogy mit szeretnél még, akkor sosem leszel elégedett. Boldogtalan, kielégíthetetlen és elégedetlen viszont annál inkább.

Milyen az elégedetlen ember, aki mindig csak a hiányosságaira koncentrál?

  • Fukarkodik az idejével.
  • Őnzően bánik az anyagi javaival.
  • Zsugori az energiájával.
  • Vonakodik attól, hogy másoknak segítsen, hogy neki biztosan elég maradjon.
  • Sosincs elég ideje, energiája, tehetsége, pénze, ügyessége, türelme másokra.

Ez a szemléletmód megfosztja attól, hogy igazán fejlődjön, hogy lazítani tudjon és boldog legyen.

pohárvíz

Az elégedett nő vagy férfi ritka. Feltűnést kelt egy ilyen túlhajszolásra berendezkedett világban. Nem irigy, nem rosszindulatú és nem keresi a feszültséget a kapcsolataiban. Az elégedett ember békés, nyugodt, derű és könnyedség veszi körül. Jelenlétében felüdülsz és jobb kedved lesz. Aki megelégszik azzal, amije van, ahol él és hálás mindenért, amit eddig kapott az életétől, szilárd jellemű, kiegyensúlyozott és boldog.

kiégett

Hogyan lehetsz elégedettebb, ha úgy érzed, nem vagy az?

Az elégedettség egy olyan készség, amely fejleszthető.

Nincs szoros összefüggés az elégedettség és a tökéletes élet között. Az elégedett ember ugyanúgy nem él tökéletes körülmények között, mint Te vagy én. Egyszerűen úgy döntött, hogy elégedett lesz. Az elégedett ember is megismerte már a hiányt, ő is csalódott már, neki is álltak már rosszul a dolgai. Ettől függetlenül úgy döntött, hogy elégedett lesz. Ez egy döntés.

Ha nem úgy alakulnak a dolgaid, ahogy szeretnéd, ha nehézségek vannak az életedben, akkor is dönthetsz úgy, hogy elégedett leszel, ez az örömteli érzés független lehet a helyzetedtől. Ha megtanulod ezt érezni, bármilyen unalmas, vagy csüggesztő a helyzeted, érzelmi stabilitást fog nyújítani.

Elégedett emberként tudom, hogy bőségben élek és minél gazdagabbnak érzem az életem, annál jobban észreveszem, hogy rendelkezem minden szükségessel, sőt többel is. Minél biztosabb vagy abban, hogy nem szenvedsz hiányt, annál jobban készen állsz arra, hogy adj magadból, az idődből, az energiádból másoknak, mert mindig fel lesznek töltve a készleteid.

esernyő

Tudd, ha valamid nincs meg, akkor valószínűleg nincs is rá szükséged – most – még. Lehet, hogy vágysz rá már régóta és mindenkinek van, csak Neked nincs, de akár van valamid, akár nincs, annak oka és célja van. Ezeket nem mindig ismerjük, sokszor csak utólag, évekkel később értjük meg. De tudd, minden döntéshez, amit meg kell hoznod minden feladathoz, amit el kell végezned, minden kapcsolathoz és életed minden apró részletéhez rendelkezel minden szükséges dologgal. Akkor, amikor szükséges.

Azért láttam fontosnak, hogy beszélgessünk arról, mennyire vagy elégedett az életeddel, mert a harmonikus környezet, egy boldog otthon kialakításához elengedhetetlenül szükséges, hogy érezd az elégedettséget. Valószínűleg idővel meg kell szabadulnod dolgoktól az életedben lelkileg és fizikailag és sokkal könnyebb lesz ezt megtenned, ha érzed, hogy elégedett vagy.

 

Gondolatébresztő kérésem feléd:

  • Írj egy listát arról, hogy szerinted mik azok a dolgok, amelyek hiányoznak az életedből. Írd melléjük, hogy ezek “akarom” vagy “szükséges” dolgok. Gondold végig, hogy a valóban szükséges dolgok hogyan fognak az életedben megvalósulni, mit teszel ma ezekért és az akarom dolgok valóban érnek annyit, mint amennyi energiát és időt kívánnak Tőled?
  • Szerinted miért nincsenek meg ezek a dolgok az életedben, amiknek a hiányát érzed?

 

Szeretettel, 🙂

Edit

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

 

« Older posts

© 2020 Rend-szerezz

Theme by Anders NorenUp ↑