Hónap: 2019 március

Hiedelmek – átok vagy áldás számodra?

Legutóbbi bejegyzésemben egy folyamat-modellt mutattam, mely arról szólt, hogyan kapcsolódnak a gondolataid-cselekedeteid, majd ezek fizikai következménye egymáshoz.


H-val, hiedelemmel jelöltem az első halmazt, ahonnan a folyamat valójában elindul. Ez az a belső, mások számára nem látható terület, amely a fejedben születik, gondolatok, érzések, meggyőződések formájában. Személyiségednek ez az a  része, amely hat a döntéseidre, befolyásolja a viselkedésed.

Hiedelem az, ahogy a világ SZÁMODRA van.

Hiedelmeid befolyásolják a magadról és másokról alkotott véleményed, érzéseid, a helyzetek értelmezését. És sokszor nem jól. Ugyanis ez a terület nagyon csalóka is tud lenni.

Tapasztalataid és mások véleménye alapján úgy gondolod magadról, hogy kövér, sovány, okos, buta, gyönyörű, csúnya, tehetséges, tehetségtelen stb. ember vagy. Úgy érzed, hogy a gondolataid, érzéseid önmagaddal kapcsolatban igazak, pedig az is lehet, hogy egyáltalán nincs így, de mivel igaznak tartod ezeket, úgy fogsz cselekedni.

Ha szeretnél pozitív változást az életedben, akkor elsősorban az lenne a legfontosabb, hogy a hiedelmeid rendben legyenek, mivel pont a meggyőződésed miatt nehéz megváltoztatnod a viselkedésed.

A leggyakrabban önkorlátozóak a hiedelmeink, vagyis olyan gondolatok vannak a fejünkben, amelyek akadályoznak a boldogulásunkban, abban, hogy igazán ki tudjunk teljesedni, hogy kétségek nélkül megvalósítsuk álmainkat, melyeket oly régóta dédelgetünk.

Jellemző önkorlátozó hiedelem például, amit még ki is mondunk magunkról: “nem értek hozzá”, “csúnya vagyok”,  “buta vagyok”, “kevés vagyok”… stb.

Ezeknek a hiedelmeknek a nagy részét még gyermekkorunkban szedjük össze, halljuk olyankoktól, akik fontosak számunkra, akiknek adunk a véleményére (pl. szülő, nagyszülő, testvér, tanár, barátok stb.). És minél több ilyen embertől jönnek hasonló megjegyzések, annál inkább a magunkévá tesszük, egész rendszerré válnak bennünk. Persze ezek nem mindig szándékosan bántó mondatok, sokszor “csak” azért hangzanak el, mert aki mondja, belül nincs rendben, vagy őt is így nevelték, neki is gond van a hiedelmeivel.

A hiedelmek másik veszélye, hogy egyfajta szűrőként dolgoznak, mintha folyamatosan be akarnák bizonyítani, hogy igaz a hiedelmünk – “Mondtam én, hogy …” . Ha alapvetően negatívan gondolunk magunkra, hiába jönnek pozitív hatások, nem engedi el hozzánk, a negatív hatásokat persze igen, mely felerősíti a meglévőket is.

Mit tehetsz azért, hogy ezeket az önkorlátozó hiedelmeket felváltsd pozitív hiedelmekké?

Először is felejtsd el, hogy tökéletesnek kell lenned. Nem kell, egyik ember sem az.

Vannak olyan gyengeségek az életedben, amivel érdemesebb többet foglalkoznod, és van amit el kell engedned. A lényeg, hogy nem másoknak kell megfelelned. Az a fontos, hogy azokban a dolgokban legyél jó, amelyek szükségesek azon célok megvalósításának, amelyekre születtél.

Fontos tudnod, hogy jogod és lehetőséged is van sikeresnek és boldognak lenni, teljesebb életet élni és olyannak látni magad, amilyen tényleg vagy.

Gyakorlati tanács

Írd össze azokat a negatív gondolatokat, amelyeket magadban hordozol és írd melléjük, hogy ezek hogyan akadályoztak a céljaid megvalósításában.

A képhez tartozó alt jellemző üres; image-2.png a fájlnév

Ezután írd le, hogy ezen negatív hiedelmek helyett hogyan szeretnél érezni, mit szeretnél gondolni és mi a célod ezekkel az új érzésekkel, gondolatokkal.

Példa:

1.

  • Senkit nem érdekelnek a problémáim. → el kell rejtenem az érzéseimet, gondolataimat, ezért senki nem ért meg engem
  • Magamnak és másoknak is meg tudom fogalmazni a gondolataimat és érzéseimet. → magabiztos vagyok, tudom, hogy az érzéseim és gondolataim helyesek és jogosak

2.  

  • sosem leszek boldog → már nem tudok örülni semminek
  • Boldog vagyok → elégedett vagyok és minden sikerül, amit el szeretnék érni

Miután összeírtad a gondolataid, összpontosíts azokra, amelyeket valóban szeretnél tudatosítani magadban, amíg csak gondolkodásod részévé nem válik.

DE!

Lecserélni az önkorlátozó hiedelmeid, pozitív gondolatokra nem megy egyik napról a másikra.

Ha nincs benne átélés és valódi hit, hogy tudsz változtatni, minden marad a régiben – vagy, ami még rosszabb, még egy sikertelenséget fogsz elkönyvelni magadban.

Egy szükséges plussz

A folyamatmodellemnél a hiedelmek utáni halmaz a cselekedetek, majd a fizikai következmény. Ha tehát a gondolatok csak megmaradnak gondolati szinten és nem kezdődik el a cselekedet, sajnos nem lesz eredmény.

Vagyis, a pozitív gondolataidat szükséges, hogy pozitív cselekedetekkel egészítsd ki.

Biztosan megfigyelted, hogy azok az emberek, akiknek önértékelési problémáik vannak, vagy depressziósok, próbálnak “láthatatlanok” lenni. Kevésbé barátkozóak, visszahúzódnak, próbálnak távol maradni mindentől, ami újabb sikertelenség érzést adna nekik.

Az egyik trükk, hogy elkezdj cselekedni, hogy megváltoztatod a testtartásod. Ez biztosan most nagyon furcsán hangzik, de kísérletek is bizonyították, hogy a testtartásunk megváltoztatásával megváltoztatjuk a hozzáállásunkat is, mely beindítja a pozitív belső folyamatokat is.

Mivel a negatív, berögzült gondolatokat nehéz megváltoztatni, a testtartásod ellenben pillanatok alatt, így be tudsz hamarabb indítani egy pozitív folyamatot.

Húzd ki magad! Emeld fel a fejed! Nézz egyenesen! Ha még mosolyogsz is hozzá, az agyad már adja is az utasítást, hogy a boldogsághormonok aktivizálják magukat. 🙂

Próbáld ki!

Szeretettel,

Edit

(a Te személyi coachod 🙂 )

Tedd meg az első lépést!

Aki ismer, tudja rólam, hogy naaaaagyon szeretem a folyamat-modelleket. Vizuális típus vagyok, így a szemléltetős ábrák, az összefüggések nagyon meg tudnak mozgatni.

Február közepén, amikor éppen porszívóztam otthon és a lelki-fizikai dolgok közötti összefüggéseken elmélkedtem, jutott eszembe ez az ábra, amit szeretnék most Veled megosztani.

Kicsit bonyolultnak tűnhet első ránézésre, de ha tovább olvasol, látni fogod, hogy nem az. 🙂


Amikor belekerülünk egy helyzetbe és úgy érezzük, hogy nem tudunk abból kimászni, azt szoktuk mondani, hogy “ördögi kör”. Én ezt az ördögi kört inkább egy spirálnak képzelem el, mivel az események vagy lefelé vagy felfelé mozgatják egymást.

Ha elképzelsz egy ilyen spirált, az több pontból tevődik össze, melyek, ha jobban belegondulunk, szabályszerűen ismétlődnek.

Ezt a három pontot a következőképpen neveztem el:

  1. H – Hiedelmek →  ide tartoznak a gondolatok, az érzelmek, a hitrendszerünk, az értékrendünk, vagyis mindaz, ami bennünk zajlik le és nem látszódik kívülről
  2. CS – Cselekedet → azok a tettek, melyeket a gondolataink, érzéseink következményeként megvalósítunk
  3. F – Fizikai következmény → a már látható eredmény

Ezek újra és újra ismétlődnek. Mindhárom lehet negatív vagy pozitív, és ettől függ, hogy a spirálon felfelé vagy lefelé haladunk.

Ha negatív gondolatokat futtatsz folyamatosan a fejedben, a tetteid is azok lesznek, ennek pedig láthatóan olyan következményei lesznek, melyeket nem fogsz szeretni.

DE!

A jó hír az, hogy bármikor dönthetsz úgy, hogy változtatsz. Ha a gondolataid, hiedelmeid nem is tudnak egy csettintésre megváltozni, a cselekedeteiddel el tudsz kezdeni azon dolgozni, hogy pozitív eredményeket láss, amelyek majd előremozdítanak abban is, hogy a gondolataid, érzéseid megváltozzanak az adott dologgal kapcsolatban.

Példa:

Magány – negatív:

H: úgy érzem, nem kellek senkinek

CS: rászokom a csokievésre

F: egyre több lesz a súlyfeleslegem

H: kövér vagyok

CS: még többet eszem

F: a mérleg is azt mutatja, amit gondolok magamról

H: csúnya vagyok

CS: kerülöm az embereket

F: egyedül vagyok

Stb. stb.

Magány – pozitív:

H: úgy érzem, nem kellek senkinek

CS: olyan emberekkel kezdek foglalkozni, akik örülnek nekem

F: eltereltem magamról a figyelmem, jobban érzem magam, sokat mosolygok

H: fontos vagyok másoknak

CS: magabiztosan kommunikálok, ismerkedem

F: sok barátom van

Stb. stb.

Bármilyen kihívásra, problémára gondolsz, megfigyelheted ezt a H-Cs-F folyamatot.

Az életedben több ilyen lelki spirált hordozol, a párkapcsolatoddal, az egészségeddel, a munkáddal stb. kapcsolatban, melyek egymásra is hatással vannak és meghatározzák a mindennapjaidat.

Még ha úgy tűnik is, hogy nehéz változtatnod, keresd meg magadban, hogy mely területekkel nem vagy elégedett az életedben. Írj egy listát, hogy ezekről mit gondolsz, majd nézd meg a lehetőségeidet, hogy mely tettek fognak pozitív eredményeket hozni. Kezdj el abba az irányba cselekedni, amilyen változást szeretnél!

Sajnos sokszor gondoljuk úgy, hogy szeretnénk a pozitív fizikai következményt, ugyanakkor az első két lépcsőről elfeledkezünk, pedig ha ezek rendben vannak, akkor teljesen természetes következménye lesz, hogy a látható dolgok is jól fognak alakulni.

Cselekedj! Ha nem teszed Te meg, más sem fogja helyetted. Ez a Te életed. Légy proaktív!

Szeretettel,

Edit

(a Te személyi coachod 🙂 )

© 2020 Rend-szerezz

Theme by Anders NorenUp ↑